Jelentkezési lap

Ha szeretnél részt venni a III. Adyton Szabadzene Műhely és Alkotó Együttléten,
akkor töltsd le és küldd el nekünk. 
A Jelentkezési lapon minden fontos tudnivalót megtalálsz. 
Az alábbi helyekről tudod letölteni. 

 

1. Google Drive
 
PROGRAM

Az idén harmadszorra nyitjuk meg a szabadzene mélységeit és szépségeit
az érdeklődő muzsikusoknak és a zeneszeretőknek. 

A tanulni és tapasztalni vágyók avatott szabadzenészek között próbálhatják ki magukat és kreativitásukat.
A napok nem csak zenei stúdiumokkal, hanem a legalább annyira fontos feltöltődésekkel, inspirációkkal,
pszicho-ajtók nyitogatásával és egymásra figyeléssel fognak eltelni. 
Ebben segítségünkre lesznek a társművészetek és azok képviselői, eseményei.

Esténként 19:30-tól nyitott, ingyenes koncertekkel várjuk a zeneszeretőket. 
Köszönjük, hogy idei rendezvényünket a város önkormányzata támogatja.

plakát program egyben Small